Ugrás a tartalomra Ugrás a menüre
Menu
RSS
Obec Horné Semerovce
Horné
Semerovce

A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának intézkedése a közegészségügyi vészhelyzet idejére

A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG KÖZEGÉSZSÉGÜGYI HIVATALA
 
 
Szám: OLP/2777/2020
Pozsony, 2020.03.29.
 
 
A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatalának intézkedése a közegészségügyi vészhelyzet idejére
 
 
A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala mint a közegészségügy terén illetékes államigazgatási hatóság a Tt. 355/2007. sz., a közegészség védelméről, támogatásáról és fejlesztéséről szóló, többször módosított törvénye 5. §-a 4. bekezdésének h) pontja értelmében – a Szlovák Köztársaság Kormánya 2020. március 11-én kelt 111. sz. határozata által meghirdetett rendkívüli helyzet miatt és az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója által 2020. március 11-én kihirdetett COVID-19 világjárvány miatt – a Központi Válságstáb 2020. március 27-ei ülése határozatainak értelmében a Tt. 355/2007. sz. törvénye 48. §-a 4. bek. c) és e) pontja szerint elrendeli
 
az alábbi intézkedéseket:
 
A) 2020. március 30-án 6:00 órától egészen a visszavonásig bezárásra kerülnek a kiskereskedelmi üzletegységek és minden szolgáltatást nyújtó üzemegyeség, kivéve
1. az élelmiszert, húst és hentesárut, kenyeret és péksüteményt, gyümölcsöt és zöldséget árusító boltokat, a különleges csecsemő- és gyermektáplálási élelmiszerboltokat, valamint a gyógyászati célú élelmiszert árusító boltokat,
2. a drogériákat,
3. a gyógyszertárakat, a gyógyászati segédeszközök kiadóit és a látszerészeti egységeket,
4. az újságárusítókat és dohányboltokat,
5. az állalteledel-árusítókat és állatorvosi rendelőket,
6. a távközlési szolgáltatók üzemegységeit,
7. a közétkeztetési egységeket és gyorsbüféket,
8. a postai, banki, biztosítói és lízingszolgáltató egységeket,
9. az internetes bolti szolgáltatókat (e-shop), melyeknél helyben vagy futárszolgálattal lehet átvenni az árut,
10. a mosodákat és ruhatisztítókat,
11. az üzemanyagtöltő-állomásokat,
12. a temetkezési szolgáltatásokat, temetői és krematóriumi szolgáltatásokat,
13. az autószervízeket, a pneuszervízeket és autómentő-szolgáltatásokat,
14. a műszaki vizsgákat és emissziós ellenőrzést végző szolgáltatókat,
15. a számítástechnikai és távkommunikációs szervízeket,
16. a tárgyakat és árut szállító taxi-szolgáltatásokat,
17. az ügyvédi irodákat és jegyzőségeket, végrehajtókat, csődbiztosságokat, békéltetői szolgáltatásokat, árverezőket, döntőbírókat, hiteles szakértőket, tolmácsokat és fordítókat,
18. kulcsmásoló szolgálatokat,
19. a gyűjtőudvarokat,
20. a méteráru- és rövidáruboltokat,
21. a kerékpárboltokat és -javítókat,
22. a kertészeti és kertésztechnikai boltokat, ha az üzemegység belső bolti alapterülete nem haladja meg a 2000 m2-t,
23. az építőanyag, szerelvény- és villamossági szerelvényboltokat, a vasárut, festék- és lakkboltokat, ha az üzemegység belső bolti alapterülete nem haladja meg a 2000 m2-t.
 
B) 2020. március 30-án 6:00 órától egészen a visszavonásig tilos az ügyfelek jelenléte a közétkeztetési egységekben és a gyorsbüfékben; ez a tilalom nem vonatkozik az étkezési szolgáltatást nyújtó egységen kívüli értékesítésre (például a gyorsbüfé külterületre nyíló kiadóablakán keresztül, vagy az étel elvitelére anélkül, hogy az üzemegységbe be kelljen lépni).
 
C) 2020. március 30-án 6:00 órától egészen a visszavonásig az ezen intézkedés A) pontjában felsorolt kiskereskedelmi üzletegységeknek és minden szolgáltatást nyújtó üzemegyeségnek elrendelésre kerül a Tt. 355/2007. sz. törvénye 48. §-a 4. bek. e) pontja értelmében a vásárlók (ügyfelek) és alkalmazottak vonatkozásában a következő higiéniai lépések betartása:
– Az egységbe történő belépést és ott-tartózkodást csak eltakart felső légutakkal lehet engedélyezni (pl. maszk, sál, kendő stb.),
– az egységbe történő belépéskor fertőtlenítőszert kell alkalmazni a kezekre vagy egyszer használatos kesztyűt kell nyújtani,
–  sorban álláskor a vevők legalább 2 m-es távolságot tartsanak egymás között,
– az egységben egyszerre legfeljebb 25 m2 alapterületenként egy-egy vevő tartózkodhat,
– az egység minden bejáratánál jól láthatóan kifüggeszteni a  hirdetményt a fenti higiéniai rendelkezésekről és a kereskedelmi egységben egyszerre maximálisan tartózkodható vevők számáról.
 
D) 2020. március 30-ától egészen a visszavonásig az ezen intézkedés A) pontjának 1. és 2. alpontjában felsorolt kiskereskedelmi üzletegységeknek vagy üzemegységeknek kötelességük biztosítani, hogy hétfőtől szombatig bezárólag 9:00 és 12: óra között az üzletegységbe csak 65 év feletti életkorú vevők léphessenek be.
 
E) 2020. március 30-án 6:00 órától egészen a visszavonásig az üzletházak üzemeltetőire nézve elrendelésre kerül a Tt. 377/2004. sz. törvény 2. § 4. bek. k) pontja alapján, hogy zárják be a létesítményükben működő összes kiskereskedelmi egységet és összes szolgáltatásnyújtó egységet, kivéve az A pont 1 – 10. alpontjában felsorolt egységeket.
 
Indoklás
 
A Szlovák Köztársaság Kormánya a Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 42/1994. sz., többször módosított polgári védelmi törvénye értelmében 2020.03.12-én 6:00 órától rendkívüli helyzetet hirdetett ki II. fokú közegészségügyi veszély fennállása miatt. 
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója 2020. március 11-én hirdette ki a COVID-19 világjárványt.
A Központi Válságstáb a 2020. március 27-ei ülésén határozatban rendelte el, hogy a Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala intézkedéseket léptessen életbe a közegészségi veszély idejére, melyekkel a fenti kötelező rendelkezések szerint megtiltja vagy korlátozza az üzemegységek működését, egyben a kiskereskedelmi és szolgáltató egységek üzemeltetőinek kötelezően betartandó (járványellenes) higiéniai szabályokat ír elő.
Ezen intézkedések célja az emberek közti szociális érintkezés maximális mértékű ideiglenes korlátozása – kivéve a kiskereskedelmi árusítás és néhány közszolgáltatás feltétlenül szükséges területét – úgy, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozza a járványos COVID-19 közösségen belüli terjedését.
 
A Szlovák Köztársaság Közegészségügyi Hivatala hangsúlyozza, hogy intézkedésének célja az emberek egészségének védelme és az elhalálozások megelőzése.
 
Az intézkedés figyelmen kívül hagyása szabálysértés a Tt. 355/2007. sz. törvénye 57. §-a 33. bek. a) pontja értelmében, amiért a közegészségügyi hatóság illetékes regionális hivatala a Tt. 355/2007. sz. törvénye 57. §-a 41. bek. a) pontja szerint pénzbírságot szab ki 20 000 euróig terjedő összegben.
 
 
Mgr. RNDr. MUDr. Ján Mikas, PhD.
a Szlovák Köztársaság tisztifőorvosa
Levétel dátuma: 16. 4. 2020 Felelős: Správca Webu

Aktualitások

Naptár

Ke Sze Csü Szo Va
26 27 28 29 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Fényképgaléria

Véletlenszerű kiválasztás a galériából

Elérhetőségek - Községi Hivatal

Cím:
Horné Semerovce 100
935 84 Horné Semerovce

Kapcsolat:
Tel.: 036 742 04 10

E-mail:
hornesemerovce@hornesemerovce.sk
starostka@hornesemerovce.sk
urad@hornesemerovce.sk
referent@hornesemerovce.sk

Web: www.hornesemerovce.sk

A községi hivatalban lehetőség van a magyar nyelv használatára szóban és írásban is.

Facebook

facebook